Lélekrágcsálók



Ebben a válogatásban Popper Péter legjobb előadásai közül gyűjtöttünk egy csokorba tízet, melyek megmutatják, milyen végtelenül színes egyéniség és bölcs, jó humorú tanító volt a nemrég elhunyt pszichológus. Az elgondolkodtató, szórakoztató fejezetek hétköznapi életünk egy-egy fontos témájára épülnek – ilyen például a félelem, a szorongás, a depresszió, az egyéni és kollektív hazugságok, a játszmák, a családi és párkapcsolati konfliktusok, krízisek. Popper Péter hosszú éveken át, egészen haláláig rendszeresen tartott a széles nyilvánosságnak szóló előadásokat, melyeket az ország minden pontján óriási érdeklődéssel várt a közönség. Ezeken a sokszor több száz fős találkozásokon az élet nagy kérdéseiről és problémáiról mesélt, melyek alaposan meg tudják gyötörni, sebezni az emberi lelket. Ezeket nevezte ő „lélekrágcsálóknak”. A hallgatóság persze mindig azt szerette volna megtudni tőle, hogy mi a megoldás, hogyan védekezhetünk a lélekrágcsálók ellen, és miként gyógyíthatjuk be az általuk ejtett sebeket. Ő pedig, ha ismerte az ellenszert, a gyógyírt, ha tudott valami titkos praktikát, akkor elárulta. Ha nem, akkor minden szépítgetés és kincstári optimizmus nélkül bevallotta: nem hisz abban, hogy az élet minden problémájára létezik megoldás. Vannak olyan helyzetek is, amelyeket csak elviselni lehet, jól vagy rosszul. A tanítás azonban sohasem felesleges, hiszen információk és megoldások mellett vigasztalást is nyújt, segít újragondolni és átértékelni a dolgokat, erre pedig valamennyiünknek szükségünk lehet.





További hasonló könyvek


Az erőszak sodrásában

Megdöbbentő, de társadalmi kényszer, hogy ma az agresszivitást kiemelt fontosságúnak kell tekintenünk. Lehetetlen nem elszörnyedni azon, hogy a 20 század – azelőtt soha meg nem élt – kollektív agressziói, fajgyűlölete és háborúi következtében hány millió ember pusztult el. S minden reményünk ellenére a társadalmi és politikai agresszió ma is egyre növekvő tendenciát mutat. Mindez nem […]

Hivogató II.

A könyv, melyet most kezedben tartasz Hívogató. Immár a második része annak a jól kigondolt útitervnek, amely segítségedre lehet abban, hogy a gyülekezetben vagy vallásórán rád bízott gyermeket eredményesen tudd végig kísérni egy izgalmas felfedezésen.

Jézus példázatai

Jézus beszéde nem üres utópia, hanem cselekvő erő. A tekintélyes kortárs gondolkodó ennek a felismerésnek a horizontján értelmezi az evangéliumi példázatokat – egyszerre szöveghű és eredeti módon. Magyarázatában a szívbe oltott értelem, az elháríthatatlan elköteleződés, a hallott Igének megfelelő cselekvés, az ideologikus gondolkodás lebontása éppen azt a belső teret hódítja vissza számunkra, „amely elengedhetetlen ahhoz, […]