Keresztül-kasul a nagyvilágban



A könyvet lapozva Gaal Györgyöt és feleségét huszonkilenc világjáró útjára kísérheti el az olvasó. Az útibeszámolók erdélyi, romániai magyar szemmel íródtak: a szerző az itteni viszonyokhoz méri a látottakat. A beszámolók kronologikus sorrendet követnek, így az írások tükrözik a világ változásait. Az élmények a korhoz kötöttek. Egyes írásokban még márkát, pesetát említ, más helyen az arab világ nyugalmasabb időszakát ecseteli.
„Kötetbeli útleírásaink közül két irodalmi vonatkozásút a Helikon közölt, a többi a Szabadság napilap hasábjain, a Világjáró rovatban jelent meg. Pillanatnyi jelentéseknek szántuk őket, s csak az utóbbi egy-két évben merült fel kötetbe gyűjtésük. A Polis Könyvkiadó kifejezett felkérésére szedtük össze és rendeztük könyvbe az írásokat. A címeket némileg módosítottuk, de az esetleges párhuzamosságokat nem tudtuk kiküszöbölni. Hiszen csoportos utak esetében számos a közös mozzanat. A leírásokba mindig beleiktattuk a történelmi visszatekintést. Ha csak lehetett, már utazás előtt felkészültünk az illető »országból«, a helyszínen is vettünk prospektusokat, s meghallgattuk az idegenvezetők tájékoztatását. Az utóbbi másfél évtizedben az adatgyűjtéskor már a világhálót sem mellőztük. S egyre több jól használható útikalauzból egészítettük ki a helyszíni tapasztalatainkat” – olvashatjuk a szerző ajánlásában.





További hasonló könyvek


Bánffy Miklós éstéje

Bánffy Miklós és családja, Budapest ostromát átélve, 1945 februárjában tér haza Erdélybe, ahol a bonchidai kastélyt kifosztva-felgyújtva, birtokait kisajátítva találják, s Kolozsvárt, a Toldalagi-Korda palota egy lakosztályában meghúzódva próbálják újrakezdeni az életet. Váradi Aranka és Kató azonban nemsokára visszatér Pestre, Bánffy viszont marad. Bekapcsolódik az újrainduló irodalmi életbe, novellákat közöl az Utunkban, regénye jelenik meg, […]

Hagyományos életmód a mindennapokban

A kötet Csíki hétköznapok, illetve Gyimesi szokások és hiedelmek című fejezete dr. Salló Szilárd az elmúlt 10 évben végzett kutatásaiból ad ízelítőt. A szövegek korábban más folyóiratokban, tudományos kötetekben is megjelentek, ez alkalommal tudománynépszerűsítő céllal, a szakirodalmat mellőzve és a saját kutatási eredményeket előtérbe helyezve láttak napvilágot. Három közlemény a csíki juhászat témaköréből való: az […]