Erdély épített értékei



Megvásárolom

Itt ez a könyv, amelynek fontossága és értéke nem kétséges, hiszen ez az Erdély, már nem az az Erdély, ami mindenestől a miénk volt, amelyben úgy éreztük magunkat otthon, hogy nem kellett arra gondolnunk, meddig tűrnek még meg benne, mert az az Erdély, a miénk, az volt az igazi. S minden, ami ma még érték benne, az hozzánk, a szüleinkhez, nagyszüleinkhez, a „történelemhez” kötődik.





További hasonló könyvek


Sepsiszentgyörgy képes története

A könyv történeti elemzései értő betekintést kínálnak a város 1918 előtti korszakaira: a település kialakulására és várossá érésére, más városok történetétől megkülönböztető különleges közigazgatás- és társadalomtörténeti mozzanatokra vagy gazdaság- és művelő­déstörténeti vonatkozásokra, melyeknek részleteit, színeit és árnyalatait megismerve valóban úgy lehetünk a település polgárai, mint egy nagy család tagjai. Az ezt követő várostörténeti séták, melyek a […]

Bibliás ősök sírja fölött állva

A marosvásárhelyi református temetőben nyugvó lelkipásztorok emlékét megörökítő album egy „sorozat” részeként is értékelhető. Csekme István 1988-ban tette közzé a református temetőről szóló munkáját, amelyben a szerző főként a műemlék értékű sírkövek megörökítésére fektette a hangsúlyt. Dr. Kiss Csekme Márta, dr. Péterffy Árpád és Péterffy Attila által összeállított album, amely a marosvásárhelyi református temetőben fellelhető […]

Helytörténet és világtörténet

Nyolc tanulmányt tartalmaz a kiadvány, melyek mindegyike megjelent már nyomtatásban, most meg témájuknál fogva kaptak helyet e könyvben. Szó esik benne a székely Orbán ágyúöntő mesterről, aki a törökök hadi erejét tette ütősebbé, meg XVIII. századi székelyföldi pestisjárványok emlékéről, és hogy járt-e a svéd király Udvarhelyen? Szeles János történetíró feljegyzései alapján ír az udvarhelyi bajkeverőkről, […]