Elszórt morzsák a kék madárnak



Az Osztrák–Magyar Monarchia az 1900-as évek elején Európa egyik legerőteljesebb és -reménykeltőbb kulturális központja. Szászvárosi Eperjesy Árpád ott él ekkor Budapesten, megbecsült, státusbéli emberként. Az I. Világháborút követően a dualista monarchia szétesik, Magyarország megcsonkul és meggyengül, és ez a történelmi folyamat elindítja az Eperjesy-család bukását is, amelyik a berlini, a frankfurti, a dél-tiroli, a bécsi és a budapesti kastélyoktól, kúriáktól, rezidenciáktól és udvarházaktól a magyar pusztán és a gulágon keresztül végül a hollandiai Leidschendam egy szűk kis lakásába vezet, ahol a család utolsó leszármazottját szánalmas körülmények közt éri a fátum. Ez a történet egy emberben testesül meg ugyan, de több nemzedékre volt hatással, ezért tulajdonképpen ezek bukásának története. Ez a könyv a mindenkori magyar arisztokrácia története.





További hasonló könyvek


Testfüggőség

A kötet főként az emberi kapcsolatokat kutatja, annak hatásait a környező világra, teszi ezt filozófiai, történeti és szellemi síkon. Az első ciklus, A tagadás történetei a görcsös ragaszkodás, a fizikailag be nem teljesíthető kapcsolatok, a szorongás és a pánikbetegség, az apa és fia közti kapcsolat tematikáját dolgozza fel. Az Anzelm éveiről címet viselő második ciklus […]

Zsinagógán villámhárító?

Dubb László igazi elbeszélő. Szövegei egyszerű nyelven íródtak, így aztán nagy erénye, hogy nem beszél el az olvasó mellett, mi több egyenesen a szemébe néz, és azt mondja: zsidó vagyok. És ezen túlmenően, ami még ennél is fontosabb, hogy vásárhelyi vagyok. Itt éltem köztetek, ebben a színes forgatagban. Megfigyelő voltam és olykor szereplő.

Arcok a fényből. Színikritikai írások

Kaáli Nagy Botond a kötet írásaiban többnyire a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának, a szintén helyi Yorick Stúdió, az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház, a Művészeti Egyetem 2002 és 2019 közötti évadainak előadásait értékeli.