Előre, Arz!



Megvásárolom

Arz Artur Albert (1857–1935) császári és királyi vezérezredes az Osztrák–Magyar Monarchia Vezérkarának utolsó főnöke volt 1917 márciusa és 1918 novembere között. Az erdélyi szász származású tábornok IV. (Boldog) Károly bizalmi embereként ebben a tisztségben Franz Conrad von Hötzendorf tábornagyot követte. Katonai karrierje csúcspontját 1918. november 3-án érte el, amikor az uralkodó főparancsnokká nevezte ki. A vezérezredes ily módon azt a kétes dicsőséget is elkönyvelhette, hogy – tényleges feladatkörrel – ő volt a több évszázad dicső katonai tradíciójával rendelkező Habsburg Birodalom haderejének utolsó irányítója.
A tábornok 1914 szeptembere és 1916 júliusa között huszonkét hónapig irányította a VI. (kassai) hadtestet, amelynek élén oroszlánrészt vállalt a gorlicei áttörésben. A cári Oroszország bukását elindító diadal mellett számos más siker is fűződik nevéhez, ezek közül a limanowai csata és Breszt-Litovszk elfoglalása emelkedik ki. A hadi sikerek nyomán a kassai hadtest a Monarchia egyik legjobb alakulatává lépett elő, a dualista állam számára pedig nyomban elhalványult az 1914 nyarától 1915 tavaszáig tartó időszak 9 hónapjának lidércnyomása. A tábornok a hátország számára is az egyik legsikeresebb hadvezérként tűnt fel, és különösen Magyarország német ajkú lakossága éltette bajnokként hősünket, akit magyar katonái egyszerűen csak úgy hívtak: Előre Arz!





További hasonló könyvek


Az ókori Dáciától

Ebben a történelmi esszében a szerző röviden vázolja fel saját nézeteit a románok történetével, valamint a jelen és jövő Romániájával kapcsolatban. Próbálja megmagyarázni (és lerombolni, ha szükséges) azokat a mítoszokat, amelyeket iskolai történelemórákon tanítanak, vagy a média sugallja. Az elemzés az ókori Dáciával kezdődik, ami sokak számára alapmítosz, a szuperközpontosított államé, melynek területe a jelenkori […]

Bibliás ősök sírja fölött állva

A marosvásárhelyi református temetőben nyugvó lelkipásztorok emlékét megörökítő album egy „sorozat” részeként is értékelhető. Csekme István 1988-ban tette közzé a református temetőről szóló munkáját, amelyben a szerző főként a műemlék értékű sírkövek megörökítésére fektette a hangsúlyt. Dr. Kiss Csekme Márta, dr. Péterffy Árpád és Péterffy Attila által összeállított album, amely a marosvásárhelyi református temetőben fellelhető […]