Anti



A száz éve született Visky Ferenc Anti című könyvének újrakiadása a szerző közeli barátjának alakját idézi meg. Egri kicsiny kis falu Szatmár megyében, de szülöttjének élete tökéletesen leképezi a kelet-európai térség történelmi változásainak, helyesebben szólva történelmi kálváriájának huszadik századi állomásait. Mire az árvaságra jutott Papp Antalnak sikerült volna a közeli bérelt nagybirtokon gazdálkodását talpra állítania, a kommunista hatalom téeszesítő törekvései mindenétől megfosztották. Kiváló jellemessége miatt azonban a falubeliek ragaszkodtak ahhoz, hogy az újonnan megalakult közös gazdálkodás élén vezesse Egri életét. Hite oly mértékben megakadályozta a kommunista világnézet meggyökerezését a faluban, hogy 1956-ban a hatalom jobbnak látta helyéről eltávolítani. 20 év kényszermunkára ítélték. Az anekdotaszerű rövid történetek annak is tanúságát adják, milyen ellentmondásos, groteszk helyzeteket szült a történelem, mennyire nem tudott mit kezdeni a hatalom azokkal, akik autonóm személyiségként éltek és működtek benne, akik a közért élni és tenni tudtak.





További hasonló könyvek


Halottként és az Isten – Összegyűjtött versek

Aki nem eléggé cigány a saját tradícióihoz ragaszkodó cigány kisebbségben, és nem eléggé magyar a többséget alkotó gyergyói-medencei magyar kisebbségben, az utóvégre a senki földjén, kiszorulva fogja átvirrasztani, illetve megsejtetni a hátralévő mindennapjait. Ezt a kettős identitást felvállaló, de a kettőt egymással kibékíteni nem tudó költő a tehetetlenség bűntudatától szenved, s a belőle fakadó tragikus […]

Cérnafű (Versek 2009–2015)

„csak a betűk indulnak el, ugyanúgy, mint a füvek, a maguk feltartóztathatatlan, apró búzaszem-vonulásával, megállíthatatlanul, a becsukott ajtók, küszöbök felé.” Hogy lehet mai napig élő a repülés, toronyugrás évezredek költői hagyományából ismert képe? Milyen időjárású az életvadászó ember-ősz? Meddig látnak a hősök műanyag kukkerükön? Patikamérlegre vetheti-e a költő a világtörténelmet? Tisztítótűzbe Krisztust meg a többi […]

Békebeli 1913 reloaded

A kötet a legutolsó békebeli év, 1913 krónikája, szubjektív válogatási szempont alapján összeállítva – ennek köszönheti könnyedségét és végig fenntartott érdeklődő jókedvét, mely az olvasóra is átragad. Súlyozottan foglalkozik irodalmi és csíkszeredai témákkal, köszönhetően a Nyugat és a Csíki hírlap c. folyóiratok 1913-as számaiból való szemelgetésnek, meg a narrátor-kommentátor és „Innen-Onnanista” Ipse elkötelezettségének e témák iránt. Pezsdítő léptékváltások (csíki pletykák és nagypolitikai játszmák […]