November 11, 2018

Mesemondók márpedig vannak

A mesemondás nem csak passzió, de szakma is. A fiatal szerző tíz éve éli a hivatásos nemzetközi mesemondók életét. Kötete bemutatja a nemzetközi mesemondás kulisszatitkait, ezt az egyszerre rejtett és nyitott világot.

November 11, 2018

Orth István

Orth István a maga útját járó, az erdélyi szürrealizmust markáns arcéllel képviselő, sokoldalú képzőművészként tette közismertté a nevét nemcsak itthon, hanem a határokon túl is. Nem csupán egy-két mesterségben jártas (szakdiplomával is igazolhatja, hogy finomkerámiai szakember), gyakorlatban is bizonyította, hogy ért a kályharakáshoz. A teológia elvégzése után segédlelkészként működött, később egyetemi végzettségű grafikusként műemlékvédelmi, restaurátori […]

October 31, 2018

Az EMO. Egy stíluskultúra karrierje a médiában

A kétezres évek második felében a közvéleményt erősen foglalkoztatta az akkor Magyarországon újdonságnak számító EMO-szubkultúra. Míg fiatalok ezrei jártak-keltek szemükbe fésült, feketére festett hajjal és fekete festékkel kihúzott szemmel, a My Chemical Romance és a Tokio Hotel zenéjét hallgatva, a magyar média járványszerűen terjedő depresszióról, öngyilkossági kísérletekről, halálkultuszról, a szexuális identitás válságáról cikkezett. Guld Ádám […]

October 28, 2018

Örmény katolikus templomi berendezések Erdélyben

A 17. század második felében, Erdélyben új hazára lelt örményeknek négy településen sikerült templomot építeniük: Szamosújváron (Armeanopolis – Hayakalak), Erzsébetvároson (Elisabethpolis – Yelisabet’owpolis), Gyergyószentmiklóson (Cowrcov) és Szépvízen (Sibviz). E templomok előtt állva, berendezésüket szemlélve, csaknem mindenkiben ugyanaz a kérdés merül fel: Mi ebben az örmény? Néhány olvasatlan felirat, néhány „idegen” szent magára vonja a figyelmüket, […]

October 28, 2018

Erdélyi kastélyépítészet a historizmus korában

A könyv több éves kutatás szintézise, a dualizmuskori három középsõ erdélyi vármegye (Kolozs, Torda-Aranyos és Alsó-Fehér) kastélyállományát mutatja be, a mára elpusztult, de a korabeli viszonylatban jelentõs épületekre is kiterjedõen. E kastélyok együttes vizsgálata korábban nem történt meg, egyes emlékek nem is szerepelnek a köztudatban. A három egykori vármegyében összesen tizenhét kastélyt építettek vagy alakítottak […]

October 28, 2018

Elődök nyomában – Kortársak közelében

Az erdélyi/romániai magyar irodalomhoz, egyes írókhoz-költõkhöz kötõdnek ennek a kötetnek a tanulmányai, esszéi, emlékezõ írásai: a kötet elsõ ciklusában Bánffy Miklós, Kós Károly, Reményik Sándor életmûvéhez, Áprily Lajos, Berde Mária, Nyirõ József Tamási Áron pályájának egyes mozzanataihoz, utóéletük viszontagságos történetéhez; a másodikban kortársakhoz – Bajor Andortól, Domokos Gézától és Fodor Sándortól kezdve, Páskándi Gézáig, Szilágyi […]

October 28, 2018

A bonchidai Bánffy-kastély

Erdély egyik legnagyobb és legszebb fõúri kastélya, „Erdély Verszáliája”, a Losonczi Bánffy-család õsi fészke, évszázadok alatt ötvözõdött egyedülálló építészeti-mûvészeti egységgé. Múltjának és jelenének sok évszázadon átívelõ eseményein kalauzol végig a szerzõ, aki az alapos dokumentációt gazdag képanyaggal kiegészítve formálja élménnyé, bemutatva a kastélyegyüttes 18. majd 19-20. századi külsõ és belsõ látványát, az 1944-es és azt […]

October 28, 2018

Szent László király. Erdély védőszentje

Szent László király életrajzi adatai közismertek, élettörténetét, a legendás elemekkel együtt, minden magyar kiadású szentek élete tartalmazza. Kötetünkkel, melynek előkészítése a Szent László-emlékév keretében indult el, látleletet kínálunk: egyfajta képes leltárt a történelmi Erdély területén fellelhető ábrázolások sokszínűségéről és mai állapotáról.

October 28, 2018

Beat-nemzedék: A Metropol-sztori

A Metropol olyan jelenség volt, amiről szociológusok, zenetörténészek írhatnának tanulmányokat. Útjuk, pályafutásuk egyedi, ugyanakkor elválaszthatatlan a közegtől, amelyben létrejött. De ez a könyv nem csak a Metropolról szól. Szól olyan fogalmakról, mint a romániai magyar könnyűzene, olyan intézményekről, mint a Siculus fesztivál, s a televízió magyar adása. Szól arról is, hogy erdélyi magyarként miképp sikerült […]

October 28, 2018

Táji tagolódás Erdély népi építészetében

A szerző, Furu Árpád (1969) építőmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök, néprajzkutató több mint két évtizede tanulmányozza Erdély népi építészetét. Eddigi munkássága szorosan össze­fonódott Torockó építészeti örökségének feltárásával és védelmével. Műemlék­védelemmel és népi építészeti örökséggel kapcsolatos tudományos és ismeretterjesztő írásai mellett önálló kötetekben dolgozta fel Torockó, Kalotaszeg és Udvarhelyszék népi építészetét.