Írni és identit ásni

A Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron is bemutatták Oravecz Imre regényfolyamának harmadik kötetét, az Ókontrit. Az íróval Szegő János szerkesztő beszélgetett.

A rög gyermekei trilógia családregény. Történelmi regény. Önéletrajzi írás. Sokszor csak cérnavékonyak a határok. Az elmúlt években több olyan magyar regény született, ami a szerző múltjából táplálkozik. A múlt századból itt ragadt generáció inkább kiterít mindent. Csak értsék már meg őt.

Fotó: Barbócz Zsolt

A Magyarországról emigrált magyarok történetét öleli fel az ezernyolcszázas években kezdődő és 1956-ban befejeződő történet. Úgy gondolom, hogy kötetről kötetre aktuálisabbá válik ez a történet. A kivándorlás felkiáltójeles problémája a magyar valóságnak mind Erdélyben, mind az anyaországban. Első sorban a családtól való elszakadást lehetne megemlíteni, de ugyanúgy aláhúzódik a nyelvi identitás elvesztése is. Meddig lehet megmaradni önmagunknak egy más környezetben? És mi lesz akkor, ha mégis visszatérünk szülőhazánkba?

Első körben a regényírásról van szó. Nem véletlenül, Oravecz Imre költő minőségében is ugyanúgy debütál. A regényírás másfajta tevékenység. Nehézsége az, hogy minden nap kellene csinálni. Viszont a napi rutin keresztbe tesz a szellemi munka tevékenységének. Az élet korlátol. Oravecz szerint a regényírás gályarabság. Ugyanakkor hiányérzetet okoz, amikor befejeződik. A beszélgetők felidézik Márai szavait az írásról. Arról, hogy hogyan kell élni és írni.

Fotó: Barbócz Zsolt

Az író többszörösen átfésülte a történet helyszíneit. S mikor emberi határvonalához ért, a Google Earth segítségét kérte. Nem hagyott tisztázatlanul egyetlen kanyart sem. Kutatta az embereket, a szokásokat is. Az embereket is a legmélyebb gyökerekig kutatta. Családjából táplálkozott. Hiteles történetet akart elmondani.

Az író által felolvasott részletből megérződik az, ami amúgy a verseiből is intenzíven árad. Erős képiséggel dolgozik az író. Minden egyes képkockáját magunk előtt látjuk, s mikor megáll az olvasással olyan, mintha hirtelen elszakadt volna a szalag. Behúznak a szavak. Továbbá a felolvasott részletben a párbeszédeknek erős lírai lüktetésük van. A legtöbb párbeszéd tömör. Súlyos. Néha kicsit Steinbeck írásaira, karaktereire hajaz.

Nemzettudat, bűntudat, kötődések és túlélni vágyás. Az igazi demokrácia utáni vágyakozás. Ezek a szavak jutnak eszembe a hallottakról. Ismerős. Ebben élünk. Ugyanaz a történet, csak a díszlet változott.

Brassai Eszter