Hétköznapi hősteremtés Tvrtkóval
Több száz fős tömeg fogadta Vuity Tvrtkót az Ariel Bábszínházban, aki a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár és a 18. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár közös meghívottjaként érkezett Marosvásárhelyre. A nézőtéren és a színpadon hemzsegő tömeg már az előadó puszta megjelenését is tapsviharral üdvözölte. Sokak szerint a könyvvásár első napjának csúcspontja Vujity Tvrtko előadása volt. Jellegzetes fekete sapkás alakja elsősorban a képernyőről, riportfilmekből, a TV2 műsoraiból ismert. Tvrtko Magyarországon született, magyar nevet is viselt, amelyet származásának jegyében később erre a mostani szinte kiejthetetlen névre változtatott. Miamiban tanult, és a világ minden táján megfordult riporterként, aki magát újságírónak vallja, de valójában író.
Tapasztalataiból, munkájából illetődve előadásokat is tart. A vásárhelyi „fellépésén”, a riporterségről, szerepeiről, pesszimizmusról, abszurd és megrázó állapotokról, álmokról és kitartásról beszélt. Rengeteget sztorizott, szépen vezette a hallgatóságát a kacagástól egészen a sírás határáig.
Az előbb felsoroltak között nem látni egyből az összefüggést. A lelkes érdeklődést látva, felmerült bennem a kérdés: mi a titka a sikerének?
Az előadás elején megfogalmazta célját: két óra alatt erősebbé akarja változtatni a közönségét, illetve megpróbálja felnyitni a szemüket, hogy jól érezzék magukat a saját bőrükben.
Az egymást látszólag véletlenszerűen követő történetek – mert olyan szórakoztatóan tálalja, hogy hajlamosak vagyunk megfeledkezni a felvezetésben megjelölt okról – lassan és biztosan kezdtek egy irányba mutatni, és egyetlen vezérgondolatnak alárendelődni. Ebben áll Vujity Tvrtko zsenialitása – ahogyan ezeket összefűzi. Lássuk nagyvonalakban miről is volt szó.
Egyszerű premisszából indult ki. Mindenkinek van egy álma, a színészé, hogy Rómeó lehessen, a színésznőé, hogy Júlia. Trvtko álma, hogy olyan helyekre jusson el, illetve be újságíróként, ahová riporterként rendszerint esélye sem lenne. Foglalkozásából adódóan szükség szerint öltötte már magára medvevadász, járványkutató orvos, baptista aktivista, diplomáciai tolmács, szerepét. Megjárta a világ legkeményebb diktatúráit, és kis szappantartó kamerájával készített riportfilmeket, amelyek kicsengése mind arra hajaz, hogy léteznek olyan helyek, és helyzetek a világon, amelyhez képest, a mi kelet-európai életünk egyenesen leányálom, azaz a legnagyobb problémáink is eltörpülnek a totalitarista rendszerekben élő emberekéhez képest. Bepillantást nyerhettünk a mélyszegénységnek abba a fázisába, amikor az emberek sárpogácsával vészelik át a mindennapjaikat, és koszos, kolerával fertőzött vizet isznak, nem beszélve arról, hogy szűk és ugyancsak mocskos sátortáborokban élnek.
Itt jön a képbe Weiss Fanni, Magyarország szépségkirálynője, akiről nehezen lehet megállapítani, hogy halláskárosult. Fanni a kitartás iskolapéldája lehet, egy hétköznapi hős, aki bátorságával és kedvességével megnyerte a közönség. (Keresztes Franciska)
