October 10, 2018

Gyerekkoncert: Bíró Eszter és zenekara

Az Állati zenés ABC dalaival várjuk a legkisebbeket a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházba november 17-én délelőtt 11 órától.

Bíró Eszter énekes, színész 2013 tavaszán készítette el Állati Zenés ABC címmel a gyerekeknek és családoknak szóló képeskönyvét és lemezét. A színpadi produkcióként is működő dalokat 2015-ben újakkal egészítette ki, így immár az ABC 44 betűjének énekeivel várja a 3 és 7 év közöttieket és szüleiket az énekesnő és zenekara.

 

 

Az Állati Zenés ABC 2014-ben az év gyermek albuma lett, és Fonogram Magyar Zenei Díjat kapott, Bíró Eszter 2015-ben vehette át Presser Gábortól a Story Érték Díjat, mint az év énekesnője.

2013 őszétől több állami általános iskola első osztályában használják a könyvet és lemezt a tananyag alternatív kiegészítéseként.

Az énekesnőnek két saját gyermeke adta az ihletet ahhoz, hogy az ABC betűit dalokon és az ezekhez kapcsolódó játékokon keresztül szinte észrevehetetlenül tanítsa és szerettesse meg az óvodás és kisiskolás korosztállyal úgy, hogy mindeközben a szülők is jól szórakozzanak.

Az ABC megszerettetése mellett az állatokról és a helyes étkezésről is szó esik a dalokban. Az előadás interaktív, sok-sok játékkal, humorral, élőben megszólaló muzsikával. Egy felhőtlen barangolás a betűk és a hangok világában!

 

 

Bíró Eszter pályafutása a Miss Saigon főszerepével kezdődött. Az Egyesült Államokban végzett tanulmányai befejezése és fellépései után a Budapest Klezmer Band énekese, majd Az Operaház Fantomja és a Mozart! című musicalek, illetve a Csoda Krakkóban című film női főszereplője. A Gundel Művészeti -, eMeRTon és Cosmopolitan Nagydíjjal is elismert énekesnő nemzetközi karrierjében fontos állomások voltak az Al Di Meolával, Frank Londonnal és a világhírű barcelonai La Fura Dels Baus társulatával való fellépései, illetve első és azóta is egyetlen magyar énekesnőként megnyerte a Rovinjban megrendezésre került Fiatalok Eurovíziós Fesztiválja 1. helyét. 2014 februárjában Zorán duett-partnereként lépett fel a Budapest Sport Arénában. 2014-ben Fonogram-díjat kapott az Állati Zenés ABC-ért, ami az év gyermeklemeze lett, 2015-ben Érték-díjat vehetett át az év énekesnőjeként Presser Gábortól. Az utóbbi évek színházi munkái között szerepel Melanie szerepe az Elfújta a szél című musicalben a Budapesti Operett Színházban, illetve a Hét boszorka című előadás egyik főszerepe a Centrál Színházban.

November 18, 2023

Vida Gábor kapta az Év Szerzője-díjat a vásárhelyi könyvvásáron

Vida Gábor kapta az Év szerzője-díjat a 29. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron a Magvető Kiadónál idén tavasszal megjelent Senkiháza című kötetéért. A szerző a Gyarmathy János szobrászművész által készített kisplasztikát és a Communitas Alapítvány jovóltából 1 000 eurónak megfelelő pénzjutalmat vehette át a vásár november 17-i gáláján.  „Vida Gábor az egyik legjobb kortárs magyar író. Fontos […]

November 16, 2023

„Megtörtént dolgokról tudunk-e értelmesen beszélni” – interjú Vida Gáborral

Vida Gábor Senkiháza című, az 1936 és 1946 közötti időszakban játszódó, idén tavasszal megjelent új regénye, ahogy a szerzőtől megszokhattuk, egy ízig-vérig Erdély-történet, amelyben van szerelmi bánat, etnikumok együttélése, realitás és fikció. Az Erdélyi lektűr – amint az alcím jelzi – legszívesebben a természetet járó írójával a regénye születéstörténetéről beszélgettünk. A Senkiháza eseményeinek egyik fő […]

November 16, 2023

Olvasójáték: a könyvről való párbeszéd lehetősége

Jubileumi kiadásához érkezett idén a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár olvasásnépszerűsítő játéka. Az Olvasd el, és játssz velünk! már a kezdetekben „közvetítő szerepre” vállalkozott: megteremteni a könyvről való párbeszéd lehetőségét író és olvasó között. Az adhatás gyönyörűsége az, ami ennek a munkának a szépsége – mondja Makkai Kinga, az olvasójáték főszervezője. Vele beszélgettünk. Ha leltárt kellene készíts […]