Golyószórásban, repülőszőnyegen
Gálfavi Zsolt felvezetőjében elmondta, hogy furcsa érzés tapasztalni, hogy az egykori beszélgető partnerből (Lászlóffy Aladár költőre hivatkozik) emlék, netán szobor lett. Hajdanán együtt vitatták meg írótársaikkal az erdélyi magyar íróközösség életbevágó kérdéseit, éppen ezért az újonnan megjelent könyvet is nagyon furcsa érzés olvasni. Szerinte Kántor Lajos közlésmódjával meglepi az olvasót, egymagában érdekes és figyelemre méltó betűvetése van. Kétségtelen, hogy e kiadvány főhőse Lászlóffy Aladár, a költő, publicista, esszéíró.
Kántor Lajos és Lászlóffy Aladár ugyanahhoz a kezdeményező nemzedékhez tartoznak, középiskolás és egyetemista társak voltak. Kapcsolatuknak irodalmi jelentősége volt, egymáshoz kapcsolódnak írásaik, és ez által létrejött az irodalomtörténetnek egy rendkívül sajátos szövetsége.
Gálfalvi Zsolt és Kántor Lajos (balról)
A költő életműve magába rejti mindazt, ami az emberi szellemet foglalkoztatja. Ez az életmű a legátgondoltabb felelősség érzet volt, világképe, költői gondolkodása, lehetővé tette, hogy szellemi kultúránkat páratlanul gazdagítsa. Ennek a kötetnek egyik vonzása az, hogy nagyon pontosan érzékelteti Lászlóffy Aladár irodalmi életének mechanizmusát. Az olvasó megtapasztalhatja, hogy a szárnyaló versektől mély történetfilozófiai írásokig beteljesül egy nagy pálya, amely ritka érték a magyar irodalomban.
Maga Kántor Lajos vallja, hogy rengeteg mindent talált a saját iratai között, ami a közös múltukra vallott. Felidézte, hogy unalmas egyetemi kurzusok alatt játékos versrímeket írtak egymásnak (hol vagy ettől te fránya Facebook?!). Lászlóffy Aladár erős látásmódja és markáns világszemlélete sok olvasóban nyomot hagyott. Verseivel és életműjével ott áll, mint Szilágyi Domokos.
Tagadhatatlan, hogy a szerző, Kántor Lajos és a költő, Lászlóffy Aladár a forrás első nemzedékének tagjai közé tartoznak.
