Bolyai János és a világ megismerhetősége
Marosvásárhelyen Bolyai-kultusz van – nem tudjuk, hogy melyik Bolyainak, a város legnevesebb középiskolája névadójának, Farkasnak, vagy a fiának, Jánosnak, aki nélkül ma nem olvashatnák ezt a cikket, hisz felfedezése nélkül nem lehetne orbitális pályára állítani műholdakat. A kultusz azonban mégsem neki szól, vagy sokkal kevésbé szól neki, pedig az ókori görök óta kevés nála nagyobb elme volt – zsenialitása az Albert Einsteinéval vetekszik. Szerencsétlenségére azonban nem egy olyan kézzelfogható dolgot alkotott meg, mint mondjuk – az írásnál maradva – Bíró László József, akinek a nevét a golyóstoll tette világhíressé. Ha Carl Friedrich Gauss akkor fejet hajtott volna a fiatal matematikuszseni előtt, ha más lett volna a viszonya az apjával, ha legalább akkora szerencséje lett volna, mint Nyikolaj Ivanovics Lobacsevszkijnek, ha Appendixét akkor nyitottság fogadta volna az akadémiai szférában. Számos, ha van Bolyai János történetében, amely régóta foglalkoztatja az irodalom művelőit – ám több a fércmű, mint a remekbe szabott alkotás.
Fotók: Barbócz Zsolt
Miután Esterházy Péter nem írhatta meg Bolyai-regényét, amelyet 1996-ban meglebegtetett egy baráti beszélgetésen, Láng Zsolt vállalkozott erre, aki a Bestiárium Transylvaniae trilógia után nem írt regényt – éppen ezért meglepődve fogadták a kéziratot a Jelenkornál. A kiadó igazgatója azonban a marosvásárhelyi könyvbemutatón azt mondta, „Tompa Andrea Omertája óta nem volt olyan magyar olvasmányélményem, mint a Bolyai – nem akartam letenni”.
Láng Zsolt Svájcban írta regényét, ami azért is fontos, mert a párszereplős mű le tudta vetkőzni a kisvárosiasságot, vagy ha úgy tetszik, nyugat európaivá tudott válni, olyan nyugat európaivá, ahol többen ismerik a nagy matematikust, mint hazájában. „Más volna ez a regény, ha nem Svájcban íródott volna” – mondja Láng Zsolt. „A történet fonalát 12 683 jegyzetpapír zűrzavaros kupaca vezeti – hol részesei vagyunk keletkezésüknek, hol kiderül róluk, hogy szerzőjük halála után évtizedeken keresztül gondatlanul hányódtak, bizonyos lapjai gyújtósként végezték, egyik-másikkal ablakot is pucoltak. Időben és térben váltakozó fejezetek között két férfi élete tárul fel előttünk, míg az egyik révbe ér, a másik „a reménytelenség lavináját húzta, vonta, robbantotta, idézte, rántotta magára” – írja a könyvről a Jelenkor Kiadó, amelynek a igazgatója igyekszik leszögezni, hogy nem szükséges felsőfokú matematikai tanulmány a regény élvezhetőségéhez. Láng Zsolt nem úgy ír Bolyai Jánosról és a nem euklédeszi geometriáról, hogy kedvet csináljon az olvasáshoz és a „a tizenkilencedik századi zseni, a matematika Mozartja, a zene Einsteinje” életének a megismeréséhez.
Ebbe a kedvcsináló hangulatba illeszkedett a könyvbemutatót nyitó performansz is – párbajnak lehettünk szemtanúi a Teleki Téka udvarán/árkádjai alatt. Bolyai János ugyanis nemcsak a számokkal és a hegedűvel bánt kiválóan – félelmetes párbajhősként írják le, egy alkalommal a bécsi katonai katonai akadémián tizenhárom tiszttársával vívott egymás után párbajt, pihenőként pedig csak azt kérte, hogy hegedülhessen két menet között. Ezt a Bolyai Jánost is láthatjuk Láng Zsolt regényében és azt is, aki ezt írja apjának a bécsi katonai akadémiáról: „Mihelyt rendbe szedem, el-készítem, s mód lesz, a parallelákról egy munkát adok ki; (…) ha meg-látja Édes Apám meg-esméri; most többet nem szólhatok, csak annyit: hogy semmiből egy ujj más világot teremtettem.” Bolyai János, a mi Bolyaink, nemcsak az euklideszi geometriában leírt párhuzamossági axiómát cáfolta meg, hanem azt is üzeni, hogy a világ megismerhető. És ő is megismerhető, csak kézbe kell vennünk Láng Zsolt nagyregényét.
