Betűk és dallamok egy helyen
A népszerű közmondás alapján eddig csak a virágokkal kapcsolatban tudhattunk biztosan azt, hogy ki a rossz és ki a jó ember. Egy új kutatásnak köszönhetően azonban úgy tűnik, a könyvek szeretete is árulkodik a személyiségünkről. A londoni Kingston Egyetem kutatói vizsgálatuk során nemrégiben egy érdekes eredményre bukkantak. Kiderült, hogy azok, akik rendszeresen olvasnak, empatikusabbak és kedvesebbek mint azok, akik tévénézéssel töltik az idejüket. Ha ehhez a tényhez hozzácsapjuk Franz Schubert megállapítását, miszerint aki a zenét szereti, soha nem lehet igazán boldogtalan, hamar kikövetkeztethetjük, hogy az a legjobb, ha olvasunk és zenét hallgatunk egyszerre. Ez tehetjük a Pávai István és Sófalvi Emese által szerkesztett Székely népzene és néptánc című kötettel, amely a 2015. szeptember 11-e és 13-a között megtartott V. Énlaka konferencián székely népzene és néptánc témakörében elhangzott előadásokat tartalmazza. Pávai István a kötet elején írt tanulmányában áttekinti Székelyföld területeit, és mindegyik kis tájáról ír történeti, néprajzi, népzenei összefoglalást, hogy mi is jellemző arra a területre, a dialektus sajátosságaitól kezdve el egészen a népzene és néptáncig.
Fotó: Szigeti Szenner Szilárd
A kötet egyik legnagyobb erénye, hogy Pávai készített hozzá egy 500 dallamból álló példatárat is, ami a könyvhöz hozzácsatolt DVD-n található meg, amely mindegyik székely területről hoz példákat. „Olyan dallamokat is találtam az archívumokban, amelyek nem ismertek egyáltalán, nem forognak kézen sem a tudományos körökben, sem a táncház – mozgalomban, sem a színpadokon” – részletezte Pávai, aki többek között azt is elmondta, hogy ’90 óta folyamatosan növekvőben van az érdeklődés a népzene és néptánc iránt. „Mi a ’70 – es évek végén, a táncház – mozgalom elején boldogak voltunk, ha a csíkszeredai táncházba 30 – ról 35 – re nőtt az érdeklődők száma. Ezt ma már százezrekben lehet mérni magyarság szinten” – mesélte az etnomuzikológus.
Fotó: Szigeti Szenner Szilárd
Mi jelenti a legnagyobb problémát az átadásban? – tettem fel a kérdést, mire Pávai az iskolai oktatásra reflektált, aminek legnagyobb problémája az, hogy nem tudja élményszerűvé tenni a néptánc- és népdaloktatást. „Ha egy népdalt azért tanulnak meg, hogy hozzanak egy példát a szinkópára, akkor az semmit nem ér, az nem élmény. Ha a fiatalok szeretnek modern zenére táncolni, akkor erre is szeretnének, ha életük része lenne, és nem egy tananyag vagy egy kötelező feladat lenne” – magyarázta.
Arra a kérdésre, hogy miért fontos átörököltetni hagyományaikat az utókorra, Pávai megkerülte a klisészerű, sablonost választ. Szerinte nem kutya kötelességünk átadni a népi hagyományokat, akkor kell átadni, ha igény, szükség mutatkozik az iránt. „Mi úgy gondoltuk a táncház – mozgalom elején is, hogy itt van egy érdekes dolog, amit felfedeztünk saját magunk számára, megmutatjuk neked is, ha érdekel, gyere te is. Ez nem kötelező, semmi baj, ha ez valakit nem érdekel, tehát annyi a kötelező, hogy ne felejtsük el felmutatni, hogy van, ne felejtsük el megőrizni, archiválni” – szögezte le Pávai István.
Magyari Izabella
