November 5, 2020

Beharangozó Káli Király István tollából

Kedves Könyvbarátok!

Szomorú tapasztalni, hogy az állandó maszkviseléstől és magától a járvány okozta, rendhagyó helyzetektől napról-napra kajlább az életünk.

De az ilyen létferdülések közepette sem szabad megfeledkeznünk arról, ami eddig is széppé, legalábbis szebbé tette a mindennapjainkat, teljesebbé az érzéseinket, gazdagabbá a szellemünket, igazságosabbá a megítéléseinket, érthetőbbé a mindenséget.

Természetesen itt a Könyvre gondolok, hiszen a november immár huszonhatodik éve annak a vásárnak a hónapja, amikor évente ezrek adtak egymásnak találkát, vagy futottak össze véletlenül négy napon át a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház előcsarnokában, a könyvek csodálatos kisugárzása keltette örömvilágban.

Adnának találkát, futnának össze véletlenül ez alkalommal is, de tőlük független okok miatt ez most nem lehetséges.

Ám lehetséges otthonról is ugyanúgy a teljesség jegyében szeretni a könyvet – az új könyvet, azokra is odafigyelvén közben, akiknek az alkotó gondolkodása – lásd: írók –, a megvalósító cselekvése – lásd: könyvkiadók – nélkül ez szeretet a beteljesületlen vágy szintjén maradna.

Otthon vagy”, határoztunk sok-sok hónappal ezelőtt a 26. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár mottóját illetően – arra alapozván, amit a világ hasonló jellegű vásárait is járó vendégeink mondtak a miénkről: hogy ilyen kellemes, bensőséges hangulattal sehol nem találkoztak –, úgy érezvén ez méltón kifejezi, hogy bárki, aki a mi könyves világunka belép, otthon érezheti magát, hiszen a könyvek szeretetével megteremti önmaga és a többi könyvbarát számára a csodálatos, különleges otthonosságot.

„Otthon vagy”, mondjuk most mindnyájuknak külön-külön és együtt, mert az adott, roppant kellemetlen és előnytelen körülmények között is bárki, odahaza is – egy kis képzelőerővel, a könyvek közvetlen tapintásáról való lemondása árán – a vásárban érezheti magát.

Huszonöt éven át gazdagon kínáltuk a portékát, és örültünk, hogy nem hiába, mert fogy, olyan – életkortól függetlenül – derék érdeklődőknek köszönhetően, akik általunk és velünk együtt újra felfedezték a könyv igazi értékét. Évről-évre sikerült ezáltal közösen egy-egy új, szebb és jobb világot teremtenünk magunknak.

Az idén szerényebb a kínálatunk. De az új, szebb és jobb világ teremtéséről a komisz viszonyok között sem mondunk le, hiszen együtt – az alkotók, a könyvszakmabeliek és, ezúttal még inkább, a vásárlók – képesek vagyunk rá.

Tökéletes egészséget, jó vásárt, a megszerzés örömét, elégtételét kívánja mindnyájuknak, a szervezőcsapat nevében is,

Káli Király István, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke