October 31, 2018

A mai magyar irodalom szépsége

Irodalmi est november 17-én délután öt órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kistermében.
Csuhai István beszélgetőtársai Erdős Virág, Kemény István, Oravecz Imre és Tolnai Ottó.

November 20, 2018

Valláskritikus mémek és reformátorok karikatúrája

Igaz ugyan, hogy ebben az évben az unitárius egyház ünnepli alapításának kerek évfordulóját és a reformátusok már 501 évesek, de ettől még érdekes dolgok hangzottak el Koinónia kiadó kettős könyvbemutatóján, ahol az egyik tárgy Glenn S. Shunshine Reformáció fotelteológusoknak című könyve volt, a másik pedig Nick Page, A kereszténység majdnem tévedhetetlen története. Előbbi szaklektorával, Adorján […]

November 19, 2018

Gyereknyelven a valós kérdésekről

A Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár kiemelt figyelmet fordított a gyerekre, tucatnyi, kizárólag a fiatal olvasónemzedéknek szóló könyv kereste gazdáját a rendezvényen. Volt olyan könyv is azonban, amelynek a szerzőjéhez is szerencséjük volt a gyerekeknek, illetve az őket kísérő felnőtteknek, így első kézből értesülhettek arról, hogy miért az a címe, főszereplője vagy sztorija egy könyvnek. Itt mutatták […]

November 18, 2018

Betűk és dallamok egy helyen

A népszerű közmondás alapján eddig csak a virágokkal kapcsolatban tudhattunk biztosan azt, hogy ki a rossz és ki a jó ember. Egy új kutatásnak köszönhetően azonban úgy tűnik, a könyvek szeretete is árulkodik a személyiségünkről. A londoni Kingston Egyetem kutatói vizsgálatuk során nemrégiben egy érdekes eredményre bukkantak. Kiderült, hogy azok, akik rendszeresen olvasnak, empatikusabbak és […]