Amerikából jöttem: útkeresés diktatúrákon keresztül
Mindig jól fog egy külső nézőpont ahhoz, hogy meg tudjuk érteni a körülöttünk zajló világokat, és mindig jó, ha van egy gazdatest, amelyen keresztül el tudjuk mesélni ezt, hogy mások is megértsék. És az sem árt, ha megfűszerezzük egy olyan történettel, amely észrevétlenül adagolja az olvasóba azt a sok értéket és tapasztalatot, amit megosztanánk.
Valahogy így fogalmaznék Káli István, Klastrom utca kettő című kötetéről, ami nem mellesleg egy trilógia második köteteként jelent meg idén a Mentor Könyvek Kiadónál, közösen a Prae Kiadóval.
Tomi Amerikából tér vissza Marosvásárhelyre a 90-es években, hogy egy disszertációhoz gyűjtsön anyagot. Ő sem tudja mire számítson, s bár sok minden ismerősként hat számára, mégiscsak kintről jött. A regény első részében a szerző a marosvásárhelyi zsidó hitközség anyagaiból dokumentálódott, és ez alapján születtek meg benne szituációk. Fontos itt még megemlíteni, mint egy hálás író jó barátját, a Sebestyén Spielmann Mihály Időtár című kötet-sorozatát, amely Marosvásárhely történetét írja le. Káli tehát fikciót teremt, de a kor szellemét körülvéve.
Fontos szereplővé válik ebben a történetben Magdus néni is, akit az olvasók már ismerhetnek A szemfényvesztett című kötetből. Az ő története, egy bűntény feltárása ad eszközt arra, hogy Káli István mesélni tudjon a kommunista Romániáról. Mégpedig egy teljesen kívülálló számára. Más, mikor két olyan ember idézi fel az eseményeket, akik egy cipőben jártak, és megint más akkor, amikor olyasvalakinek magyarázzuk a por tapintását a talpunkon, aki még soha nem sétált mezítláb a szabadban.
Ez egy kulcsregény. És azért válhat azzá, mert segít először a szerzőnek válaszokat kapni, utána pedig az olvasónak is feltérképezni egy nem is olyan távoli múlt eseményeit.
A szerzőt egyrészt a diktatúrák működése érdekelte, megpróbált párhuzamot vonni közöttük. Ilyen okból is szerepel a könyvben a náci és a szocialista diktatúra. Valamint a helyi zsidó és magyar lakosokat ért bántalmazások hangsúlyozása miatt. Ugyanakkor saját magát is meg akarta határozni, azt, hogy mivé is vált életének ebben a szakaszában, amikor a könyv cselekménye is játszódik.
Káli István úgy fogalmaz, hogy ebben a regényben megtalálta saját maga felé a kulcsot. De azt hiszem, hogy ez a kulcs több zárat is kinyithat, hiszen esélyt ad az olvasónak arra, hogy megértse azt a múltat, amelynek a nyomai itt maradtak, ezáltal pedig egy eddig zárt ajtó mögött a saját maga jelenét is újradefinálhatja. Ne feltétlenül a történetben rejlő valós elemeket keressük, inkább azt, hogy mi hol vagyunk ebben a történetben. És mivé válunk abban a pillanatban, amikor az utolsó mondattal elbúcsúzunk a könyv szereplőitől.
Szabó Eszter
