Szombat, 2019. július 20.
ILLÉS napja
Menü

Hírtér

Hétfő, 2015. január 19.

A kormány sorsukra hagyta a frankhiteleseket


A kormány megegyezésre bátorítja a bankokat és ügyfeleiket, és nem szeretne kötelező megoldást bevezetni a bajbajutott frankhitelesek védelmében - jelentette ki Darius Vâlcov pénzügyminiszter, miután pénteken késő este a jegybank vezetőivel konzultált a svájci frank váratlan megerősödése nyomán kialakult helyzetről.
Vâlcov szerint a tanácskozáson két megoldás körvonalazódott: az egyik a hitelek lejre - esetleg euróra - váltása, a másik pedig a törlesztések átütemezése a futamidő meghosszabbításával. Hozzátette: egyik megoldást sem szeretnék kötelezővé tenni, mert „Románia szabad piacgazdaság és a kormánynak tartózkodnia kell a magántulajdonú bankokat károsító beavatkozástól”.
Arra a kérdésre, hogy felmerült-e a frankárfolyam befagyasztása, Vâlcov azt mondta: erről csak a bankok hozhatnak döntést, ilyesmit nem lehet rájuk kényszeríteni.
A pénzügyminiszter rámutatott, nincs 150-200 ezer frankhiteles Romániában, ahogyan az a szaksajtóban megjelent: a bajba jutott lakossági hitelesek száma alig haladja meg a 75 ezret. A bankszektor érintettsége is alacsony: a 40 szereplős helyi piacon összesen hat banknál összpontosul a frankhitelek több mint 95 százaléka - magyarázta.
Az általa vázolt két megoldásról Vâlcov kifejtette: van már olyan bank, amelyik lehetővé teszi a frankhitelek lejre váltását, átvállalva a konverzióval keletkező többletterhek jelentős részét.
A másik megoldásra - a hitelek átütemezésére - állami támogatás is létezik: a kormány ugyanis egy tavalyi rendeletében adókedvezménnyel bátorította a kisjövedelmű hiteleseket, hogy a futamidő meghosszabbításáról állapodjanak meg a bankokkal. Vâlcov szerint a jogszabály a frankhitelesek megsegítését is szolgálhatná, csak azt részt kell kivenni a jogszabályból, amely jövedelemkorlátot szab alkalmazására.
A Ponta-kormány a fogyasztást akarta bátorítani azzal a rendelettel, amely adókedvezményt biztosított a hiteleseknek, ha megállapodtak a bankokkal, hogy két évig - a kamatterhek 35 százalékig terjedő csökkentésével - kisebb törlesztőrészletet fizetnek. A futamidő meghosszabbítása miatt később keletkező kamattöbbletre az állam a hiteles jövedelemadójának részleges elengedésével biztosít fedezetet. A rendelet „előnyeit”  eddig sem a bankok, sem a hitelesek nem akarták kihasználni.
Romániában a frankhitelek értéke 4,5 százalékát teszi ki a teljes hitelállománynak.
A svájci jegybank csütörtökön eltörölte az euróval szembeni árfolyamküszöbét, aminek hatására a svájci frank árfolyama az előző napi 3,74-ről 4,32 lejre ugrott. Pénteken a nemzeti bank ennél is magasabb, 4,42 lejes frankárfolyamot közölt. (mti)