Szerda, 2017. június 28.
LEVENTE, IRÉN napja
Menü

Éjjeli őrjárat

Szombat, 2015. március 21. | Deák Zsombor

Városi gólyák: sportsulisok


Néhány órán belül nyilvánvalóvá válik, hogy melyik középiskola gólyapárja ünnepelheti az 5. alkalommal megszervezett Városi Gólyabál győzelmét. Az eseményre 17 órától kerül sor a Kultúrpalotában az Euromedia Advertising és a Mai Generáció szervezésében. 
Mi pedig épp az utolsó percekben igyekszünk bemutatni a 10 marosvásárhelyi középiskolát képviselő tehetséges kilencedikeseket. Hogy mennyire készültek a nagy eseményre meglátszik abból is, hogy a büntető fekvőtámaszokkal is tűzdelt próbák, na meg a kötelező suli mellett alig jutott idejük magukról mesélni. 
 
 
(Forrás: Facebook.com/Városi Gólyabál)
 
A Szász Adalbert Sport Líceum Gólyabáljának győztesei, Giurca Kinga és Szabó Csongor. Kinga állítás szerint párja egy nagyon megbízható, pontos ember. Csongor meglátása szerint párja egy roppant nyitott személyiség, akivel: „…jókat lehet beszélgetni.”. Kinga lelkesen mesélt céljairól, megpróbáltatásairól és hogy miért is ilyen elszánt valójában. A sulis gólyabálon állításuk szerint, rengeteg konfliktus adódott a párok között a versenyszellem miatt, ennek ellenére tapasztalatra sikerült szert tenniük, aminek nagyon örülnek és megpróbálják a későbbiekben ezeket a lehető legjobb módon kihasználni. Kingának a szemein is látszott az a belülről jövő szomorúság, amit az igazi barátok ellen való küzdelem okozott. Azt meséli, azóta sikerült túltennie ezen magát, rájött, itt csak a legjobb győzhet!
 
Csongi számára a Riói karnevál: „… egy igazi bulit jelent!”, még akkor is, ha csak a hangulatát idézik meg Brazíliától több ezer kilométerre, Marosvásárhelyen. Kingának ez egy megtiszteltetés és kihívás. Olyan szerepben kell helytálljon, amit valójában nem tapasztalt meg: „Szerintem, ebben rejlik az esemény különlegessége!” A fiatalok elsősorban a szüleiknek akarnak bizonyítani, megmutatni, hogy mennyire tehetségesek és feltalálják magukat az élet által kreált, olykor nyakatekertre sikeredett szituációkban is.
 
Ennek a csapatnak más a taktikája. Ők a színpadon nem ellenfeleket látnak, hanem sokkal inkább barátokat. Így szerintük könnyebb ‘küzdeni’ - ha annak lehet ezt nevezni -, mert nincs bennük akkora izgalom, mintha vetélytársakat látnának maguk mellett. Szerényen foglalta össze elvárásait a lehetséges gólyakirálypár: „Mi csak egyszerűen jól szeretnénk érezni magunkat végig az előadás alatt! Már rengeteg barátra és tapasztalatra tettünk szereztünk, amik nagyon fontosak szerintünk.”- jelentette ki Kinga, beleélve magát a mondandójába. Csongi meghúzódva, egyetértően bólogatott. Az idő ilyenkor már száguld, én csak sok sikert tudok kívánni ennek a csapatnak is!