Hétfő, 2017. december 18.
AUGUSZTA napja
Menü

Éjjeli őrjárat

Szombat, 2015. március 21. | Hamar Mátyás Ruben

Városi gólyák: Traian Vuia


Néhány órán belül nyilvánvalóvá válik, hogy melyik középiskola gólyapárja ünnepelheti az 5. alkalommal megszervezett Városi Gólyabál győzelmét. Az eseményre 17 órától kerül sor a Kultúrpalotában az Euromedia Advertising és a Mai Generáció szervezésében. 
Mi pedig épp az utolsó percekben alig jutott idejük magukról mesélni. igyekszünk bemutatni a 10 marosvásárhelyi középiskolát képviselő tehetséges kilencedikeseket. Hogy mennyire készültek a nagy eseményre meglátszik abból is, hogy a büntető fekvőtámaszokkal is tűzdelt próbák, na meg a kötelező suli mellett.
 
 
(Forrás: Facebook.com/Városi Gólyabál)
 
A Traian Vuia Technológiai Líceumot Lőrinczi Alex-József és Burján Blanka képviseli a Városi Gólyabálon.  A páros a gólyabálra készülve ismerkedett meg, elmondásuk szerint jól kijönnek egymással Blanka kifejezetten örül annak, hogy Alex a táncparkett ördöge. Ami pedig a sulis gólyabált illeti manikűr-pedikűr-fodrász szakos gólyalány számára nehézséget jelentett, hogy barátaival mérkőzött meg. Ezzel Alex is hasonlóan volt, tartott attól, hogy esetleg neheztelni fognak rá a győzelméért, ami végül nem történt meg. A győzelem egy fontos dologra tanította meg: „a sulis gólyabál segítségével bebizonyítottam magamnak, hogy mindent el lehet érni, ha van akarat.” 
 
A Városi Gólyabálra viszont már nem jelent nehézséget sem az aggodalom, sem a lámpaláz legyőzése. A próbákon egymásra figyelve vesznek részt, igaz ugyan, hogy el kell néha hangzania Blanka részéről egy-egy „intésnek”. A vuiás gólyafiú ugyanis lazán veszi a dolgokat, elvárása a rendezvénytől elsősorban a kapcsolatépítés terén van. S mint mindenki, jól akarja érezni magát. Blanka a tánctanulásnak örül, általuk ismerhetett meg egy szeletet a brazil történelemből. Számára éppen ezért Rió és a karnevál a rabszolgaságból való kitörés lehetőségének üzenetét hordozza. Alex gondolataiban viszont a forró nyarat és a brazil focit idézi fel a tematika.
 
Magát a rendezvényt egyformán értékelik, Blanka úgy véli: „Jó, hogy van ilyen rendezvény, mert bemutathatjuk tudásunkat, táncokat tanultunk és új barátokat, ismerősöket szereztünk. Éppen ezért maga a megmérettetés sem lesz könnyű, egyrészt mert ismerve őket elmondhatom: nagyon jók.” 
Ezt róluk is elmondják versenytársaik, a Gólyabálon erről azonban hamarosan ők is bizonyságot tehetnek.