Alys Fowler és Isobel kutyája (Fotó: abigailzoemartin.com)

A BBC-vel szerződtette műsorában hasznos tanácsokat ad a földművelésről, és arra ösztönzi nézőit, hogy minél több mindent próbáljanak megtermelni kertjükben. A vidéken nevelkedett hölgy szerint, ha napi egy étkezéshez való hozzávalót sikerül termeszteni kertünkben, akkor minden bizonnyal eredményes földművelők vagyunk. Alys kertjéből szinte az utolsó lapút, fűszállat, virágot, gumót, bogyót begyűjti és felhasználja háztartásában. Mindezek mellett roppant szimpatikus Isobel kutyája és két hamuszürke tyúkja, Alice és Gertrude. Hogy teljes legyen a kertészete, Alys minden évben komposztál és a saját kezűleg előállított humusztrágyával beszórja veteményesét, hogy az elkövetkezendő évben is gazdag termése legyen.
Az „Editable Garden” könyv szerzője főállású kertész és tévés műsorai mellett számos szakmai újságban és lapban publikál.

Alys földi paradicsoma (Fotó: dailymail.co.uk)

A kiskertészeti tanácsok mellett hallhatunk a betakarításról, a téli eltevésekről, a gyógynövénytermesztésről, vagy akár a csicsóka termesztésről is. Ez utóbbi azon ritka példák egyike, amikor a kertészkedőknek szinte semmit nem kell tenniük és mégis betakaríthatják a termést. Azok, akik nem ismerik (lásd a lentebbi rövid videót), a napraforgó magasságúra megnövő gumós növény az őszirózsafélék családjába tartozik. Kicsi sárga virágja van, ami augusztusban virágzik, magot nem érlel így csak a gumók elültetésével szaporítható. Gumói a gyökérrészen találhatóak, formájúk hosszúkás hepehupás, színűk az újkrumpliéhoz hasonlít. Általában héjában főzik meg, és a cukorbetegek étrendjében igen kedvelt élelmiszernek számít, hisz magas fruktóz tartalma ellenére gond nélkül fogyaszthatják, mert nem okoz cukorszint emelkedést. Hazai tájainkon nem igazán ismert, az erdélyi konyhában kuriózumnak számít, pedig nemzetközileg használt és luxus ínyencségek mellé köretként szolgálják fel.

Alys eheti műsorában a csicsókáról, a komposztkészítésről, a savanyú káposztáról és a főzőtökről hallhattunk. Akinek kedve támad földműveléssel foglalkozni, hasznos lehet vasárnaponként jegyzetfüzettel leülni a tévé elé. Meglehet, hogy rengeteg jó tanácsban lesz része.

Műsor: Finomságok a kiskertből
Tv csatorna: Paprika Tv

A Mercedes Actros kamiont például 6 nap után görgetik a kliensek elé. Egy ilyen teherszállító jármű összeszerelése akár egy sci-fi filmbeli jelenetnek tűnhet, amikor az alkatrészek és a munkások konstans mozgását figyeljük. A 21. századi futószalagon készült autógyártás legnagyobb titka a lézer, melynek köszönhetően minden darab mérete, pozíciója, helye és sorrendje megfelelő pillanatban és helyszínen villog a képernyőkön, mintegy kísérvén a jármű előállítási ciklusának minden fázisát.
A 6 és fél óra alatt összeszerelt alváz után azok az alkatrészek következnek, amelyek mozgásban hozzák a kocsit, mindez idő alatt párhuzamosan szerelvén az autó kabinját is. A Wörth városában működő gyárban egyszerre 350 robot karja szereli az éppen szalagon levő modellt, asztronómiai tökéletességgel elvégezvén a legapróbb munkálatot is. A 4.000 darabból összeszerelt Actros kevesebb, mint egy hét alatt készül el, és a pár ezer darab „hozzávaló” kétszeresére növeli annak az esélyét, hogy valami rosszul menjen a gyártás alatt.

Száguldó aerodinamika, a Mercedes Actros kamionja (Fotó: mercedesbenzblog.wordpress.com)

Maga a sofőr-kabin a világon az egyik legnagyobb teherszállító kabinnak számít, amelyet csupán 9 óra alatt szerelnek össze és Mercedeséknek 500 modell és 2.400 változata van a tarsolyukban. Egy nap alatt 8 ilyen fülkét tudnak tesztelni, de ezennel a munkások szakértelmére és minőség-érzékeny szemeikre támaszkodnak. Egy ilyen ellenőrzéskor 400 féle mérést végeznek és a maximálisan tolerált pozíció-eltérés 1-1,5 mm lehet (beleértve a csavarok fekvését is!). A Dacia fogyasztók számára mindez elképzelhetetlen, habár ki tudja? Lehet az apámnak van igaza, amikor azt mondja, jó kocsik voltak azok, hisz egy 21-es gyertyakulccsal megjavíthattad bármilyen baja is volt.

Egy kabin, előállítás alatt összesen 5 km-et „utazik” a szalagon. Festéskor egy 300.000 literes medencében süllyesztik, az alváztól eltérően, melyet ergonómiai okok miatt felfüggesztve forgatnak. E munkálat szintén ellenérzős alá kerül és az árnyalat-, illetve rétegkülönbségek azonnali hibaigazítást követelnek. A végső próbatétel pedig nem más, mint megfigyelni, hogyan viselkedik az autó esős, viharos időjárási körülmények között. A gyárban 15 percen keresztül 1.000 liter vizet engednek rá percenként, hogy vizsgálni tudják működését.
E teherszállító motorját 17.000.000 km-es tesztelés után dobták piacra, ami az 510 lóerővel egy igazi szörnyetegnek számít. Forradalmi jelentőségű volt e kocsigyártó részéről az a mozdulat, amikor a motor a gépkocsivezető fülkéje alá került, ugyanis ezzel a látóviszonyokat jelentősen növelték és éles kanyarokban aerodinamikai szempontból a kamion stabilitása jelentősen megnőtt.  A Mercedes ezzel a teherszállító piac 50%-os haszonélvezője lett. Nem elhanyagolandó az sem, hogy 2008-ban e modell bekerült a Guinnesse rekordok könyvében a legalacsonyabb fogyasztása miatt.

A prototipusokat optikai csalódást kiváltó mértani formákkal borítják, hogy senki ne tudja lemásolni egyetlen részét sem. Erről a 2011-es modellről éppen lekerül a lepel. (Fotó: busevi.com)

Az összesen 7 tonna súlyú teherautó akár a 40 tonnát is elérheti, hisz mintegy 30 tonna szállítmányt bír el. Jelen pillanatban a németek 1.000.000 km-ig tartó élethosszt garantálnak de minden törekvésük afelé halad, hogy 1.200.000-ig tudjanak minőséget vállalni.
Az Actros prototípusa 8 évig készült, melynek titokban tartására 11.000 alkalmazott volt képes.
Autóvásárláskor a boldog tulajdonosok nem kapják kezükbe a kocsi kulcsát, csak akkor, ha részt vesznek egy egynapos kiképzésen, amely kizárólag azoknak szól, akik elszánták magukat, hogy ilyen kapacitású szörnyeteget vezessenek.
Ha kedvet kaptok belekukkantani a jövő heti műsorba, a Mini Cooper előállításának részleteit mutatják be. Méreteiben lényegesen kisebb, mint az Actros, de szilárd meggyőződésem, hogy komplexitásában ugyanilyen ámulatos lehet.

Műsor: Megauzine
Tv csatorna: National Geographic Channel

]]> http://vasarhely.ro/blog/index.php/2012/05/asztronomiai-minoseg-a-mercedesnel/feed/ 0 http://vasarhely.ro/blog/index.php/2012/04/sarmos-gasztronomia/ http://vasarhely.ro/blog/index.php/2012/04/sarmos-gasztronomia/#comments Mon, 16 Apr 2012 19:13:28 +0000 Gyárfás Zsuzsa http://vasarhely.ro/blog/?p=502 Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →]]> Ahogy Garfield mondja a „jó reggel”-re, hogy önellentmondás, én is úgy mondom a „Great British Food” műsor címére, hogy nem egyéb, mint „contradiction in terms”. Az évek elteltével egyre kevesebb dologra emlékszem az iskolából, de arra nagyon pontosan visszaemlékszem, amikor az English My Love (haladóknak) vagy a Headway English Course (kezdőknek) tankönyvekben az angol konyháról volt szó.
Turisztikai lapokban lehet olvasni arról, hogy London utcáin szinte a világ minden sarkáról megtalálható egy-egy jellegzetes étkezde. Az angol fővárosban találunk tájföldi, portugál, török, arab, japán, orosz, lengyel, svéd, svájci, spanyol és olasz éttermeket is. Ezeknél sokkal ritkább viszont az igazi angol konyha.
Talán nem kellene erre felkapnunk a fejünket, hisz miért éppen ezt az európai fővárost kerülné elé a globalizáció nyomása vagy a bevándorlók sokasága? A mi cigányainkon kívül nem sok külföldi bevándorlót küldenek haza.
A középiskolás tananyagból emlékszem, az angol konyha arról volt híres, hogy nagyon sok nyersanyagot és fűszert külföldről importáltak. Ez tulajdonképpen a második világháború idején változott meg, amikor megszűnt ennek a lehetősége és az asszonyok kénytelenek voltak helyi erőforrásokhoz nyúlni. Hirtelen mindenkire rátört az az érzés, hogy a saját nyersanyagaik unalmasak, íztelenek, és főztjeik nem egyebek, mintsem fövő vízbe dobigált zöldségek egyvelege.

Az angol sárm megtestesítője, Tom Norrington-Davies chef (Fotó: www.octopusbooks.co.uk)

De azért akad néhány, a globális köztudatba betört, angol gasztronómiai csoda is, mint a gombás pitéjük, vajból és kenyérből készült pudingjuk és a marhapecsenyéjük. Tom Norrington-Davies műsora a fentebbi sorok ellenkezőjét bizonyítja helyi biokertész meghívottaival és az általuk termelt nyersanyagokkal. Az elmúlt héten Jersey szigetére látogatott el felkeresvén helyi termelőket és gazdákat. E heti menüjén a sült spárga, a friss burgonyasaláta, lazac filé és tejszínes epres habcsók szerepelt.
A helyiek a Jersey-i royal burgonyát kézzel takarítják, mert általában hegyoldalban terem a legjobban, lankásabb helyeken pedig géppel gyűjtik be az újkrumplit. Burgonya szakértők mondják, hogy a legízletesebbek a kis és közepes méretűek. Így a tévé képernyőjéről ítélve, tényleg mennyeinek tűntek.

Jesey-i royal burgonya (Fotó: www.deliciousmagazine.co.uk)

A Tom által készített burgonyasaláta egyszerű (leírom, esetleg, ha valaki kedvet kapna rá elkészíteni): a kisebb méretű krumplikat tisztára mossuk és héjában megfőzzük, miután kihűlt és meghámoztuk, vágjuk karikára, adjunk hozzá friss zöld hagymát, tavaszi piros retket és készítsünk hozzá salátaöntetet. Az öntethez reszeljünk egy közepes méretű tormát, adjunk hozzá egy fél citrom levét, 3-4 evőkanál olajat és ízlés szerint fűszerezzük. Rossz nem lehet, legalábbis a tévében kegyetlenül jól nézett ki.

A sült sajtos spárga, a lazac filé és saláta mellé, desszertnek tejszínes habcsók készült, ezért Tom felkereste az egyik helyi tejtermelőt, akinek állítólag Jerseyben a legszebb fejős tehenei vannak. Mi tagadás, olyan példányokat, mint azok errefelé nem látni. A friss zsíros tejből hihetetlen vajat köpültek és tejszínt készítettek, szóval abból könnyű volt bármilyen habcsókot is összehozni. Minél többször nézem Tom Norrington-D műsorát, annál jobban elillannak líceumi kételyeim az angol konyha kapcsán. És azért nem szabad elfeledni Jamie Olivert sem, akiről már írtam e tévés blogomon…

Jersey egyik legszebb példánya (Fotó: Simon Leriche/www.panoramio.com)

Ami a műsorvezetőt illeti, szerintem nem fér bele a szexi, jóképű, vagány pasi kategóriájába, sokkal inkább besorolható a szimpatikus és sármos férfiak közé. De oda nagyon…A Great Queen Street vendéglő (London egyik leghíresebb étterme) tulajdonosa egyik legismertebb angol chef, számos gasztronómiai műsor vezetője és szakácskönyv szerzője.

Műsor: Great British Food
Tv csatorna: Discovery Travel & Living

Kálnoky kastély

Minden bizonnyal Harry sem fogja megbánni, hogy éppen a húsvéti időszakban látogatott ide, mintha lelki szemeimmel látnám, hogy a sült báránypecsenye, a tárkonyos csorba, a töltött birka, a mákos kalács és a piros hímes tojás nem hiányzik a királyi asztalról. Egy jó kis hazai szilvalé és szőlőlé megteszi kellő hatását, hogy biztos késztetést érezzen egy újabb látogatásra. A székelyföldi asszonyok által készített lekvárral töltött fánk csak egy ráadás arra, hogy visszavágyódjon hazai tájainkra. Ilyet otthon bizonyára nem lát, és nem ízlel…
A Walesi herceg először látogat Romániában, így nagy valószínűséggel lesz egy-két csodálnivaló számára. Angol udvariassággal úgy fog fogalmazni, hogy itt az emberek szoros kapcsolatban élnek a természettel, kialakítván egy nagyon különös közeli autentikus viszonyt. Mi erre egész egyszerűen azt mondanánk, hogy vannak azért elmaradott vidékek ebben az országban, de mi tagadás jobban hangzik ez a „különleges” természettel való kapcsolat.
A 28 éves herceg a királyi család legrebellisebb tagjának számít, az otthoni sajtó pedig baklövéseitől hangos. Olvashattunk már róla mértéktelen alkoholfogyasztás, cannabis püfögtetés, antiszemita szerelés, becsajozós partik kapcsán is. Úgy tűnik, hogy az angol királyi családban a fekete bárány szerepet felváltva öltik magukra a családtagok. Diana váláskor, Charles második, Camillaval kötött, házasságakor, II. Erzsébet Diana halálakor, Harry pedig most bizonyul eltévedt birkának.

Harry herceg (Fotó: www.people.com)

Még nem tudni, hogy Harry romániai látogatása meddig tart, de minden bizonnyal Bukarestből repül majd tovább. Addig is, mi kellemes időtöltést kívánunk neki Székelyföldön, és azt tanácsoljuk szerezzen be egy locsolót, mert egészen biztos, hogy a magyar lányok nem maradnak adósak gesztusáért. Egy-két piros hímes tojás még a királyi zsebben is jól mutathat.

Műsor: Știrile Pro Tv
Tv csatorna: PRO TV

Jó ideje ugyanis a mainstream média által közölt hírek alakítják világlátásunkat, gondolatainkat és ha úgy tetszik teremtenek meg a közhangulatot. Jól bizonyítja ezt a Magyarország köztársasági elnöke, Schmitt Pál körül kialakult botrány is, amely végül lemondással végződött (?). A média kövezte ugyanis ki az utat Schmitt lemondása előtt, de a média tudatos felhasználásával lehetett volna sikeresen árnyalni a kialakult helyzetet.

Már a  plágiumgyanú hírét is a mindenható média röppentette fel (az, hogy Schmitt Pál jóakarója csicsergett a HVG újságíróinak vagy sem, azt nem tudhatjuk, csak sejthetjük). Az ügyet a média görgette tovább maga előtt, végezte a (kötelező, vagy rákötelezett) tényfeltárást, míg eközben sem diplomáciai sem politikai fronton nem történt érdemi lépés. (Azt leszámítva, hogy Schmitt minden különösebb indok nélkül tagadott).

(Fotó: u18.hu)

A média tehát megteremtette a közhangulatot, amelynek nyomására szakértői vizsgálat alá vetették a dolgozatot, amelyről kiderült, szintén a médiában, hogy szinte teljes egészében szó szerinti másolás. Ekkor már több tízezer személy követelte a Facebookon a köztársasági elnök lemondását, több száz internetes mém került a világhálóra, Schmitt médiás csapata pedig nem tudott mit kezdeni a támadással.

És ezek szerint maga a köztársasági elnök sem érezte azt, hogy ez egy olyan helyzet, amikor kríziskommunikációra van szükség. Ám nem olyanra, hogy lekapcsoljuk az államelnök Facebook-profilját, mert valaki melegpornót tölt fel arra. Ez egy olyan ügy, amelyről nyilvánvaló, hogy veszteségekkel jár – azonban meg sem próbálták minimalizálni a veszteséget.

A köztévének adott interjú talán javíthatott volna a helyzeten – bár kétségkívül nem tudta volna rendezni azt –, feltéve ha a médiumra gyakorolt politikai nyomás miatt (lásd az Orbán-kormány médiatörvényét) nem fordultak volna el tőle a nézők.

Bár a pénteki Schmitt Pál-interjú a köztévé legnépszerűbb műsora volt, a nézettségi versenyben csúfosan alulmaradt. A köztársasági elnök magyarázkodására ugyanis a teljes lakosság körében 1 millió 7 ezren voltak kíváncsiak. A TV2 napi sorozatát, a Jóban rosszban 239 ezerrel, az RTL Klub bulvárhíradóját, a Fókuszt pedig 192 ezerrel többen nézték. (Csak érdekességként jegyezem meg, hogy hétfőn, a TV2 Mokka című reggeli műsorát nézők 95 százaléka vélte úgy, hogy a legokosabb lépés a lemondás lenne Schmitt Pál részéről. Ha azonban az interjú például a kereskedelmi csatornákon megy le, sikeresen „átmoshattak” volna néhány agyat.) A televíziós beszélgetésnek volt egy olyan pontja, amit ha Schmitt Pál kommunikációs csapata kihasznál, talán más irányt vesz az ügy. Schmitt ugyanis a maga módján megpróbálta visszanyerni az emberek bizalmát: sportemberként, olimpiai bajnokként szólt a nézőkhöz (ha lettek volna), nem adta fel a küzdelmet és kijelentette: új doktorit ír.

Ilyen helyzetekben a PR-osok szerint gyors és hiteles kommunikációra van szükség, ami a lehető legtöbb emberhez jut el és ami még fontosabb, új közösségekhez jut el. Az államelnök lemondását ugyanis nem a köztévé által agymosott réteg követelte, hanem főként az internetes generáció. Ilyen platform például a Facebook, amelyben a kommunikátorok az internetes köz véleményét is olvashatja és érdemben tud reagálni azokra. Viszonylag lassan hömpölygött előre ez a plágiumügy, így a köztársasági elnök körül álló kommunikációs szakembereknek lett volna idejük meglépni azokat a lépéseket, amelyekkel hatékonyan „elkenhetik” a dolgot. Annál is inkább, hogy Schmitt ellen nem ez az első kirohanás az internetes közösség részéről – korábban helyesírási tudásával haragította magára a szörfözőket. (És ugye azzal sem kezdett semmit a kommunikációs csapat.)

Schmittnek mennie kellett, és nem feltétlenül azért, mert plagizált, hanem azért, mert kommunikációs szakemberei nem tudták megakadályozni azt, hogy nevetség tárgya legyen a világ legfontosabb helyén, a médiában.

Szakemberek szerint az internet leállításának ötlete teljességgel kivitelezhetetlen, ugyanis a DNS-szerverek mindegyikét más-más módszerrel kell megbénítani, az Anonymous-szimpatizánsok szerint az internet leállítását csak rá akarják fogni a hacker-csoportra és tulajdonképpen az FBI vagy CIA burkolt akciója, amellyel le akarja járatni a netes érdekvédőket.
Függetlenül a végeredménytől, úgy vélem, hogy a jó előre bejelentett Globális lekapcsolás hadművelet mindenképp jó hatással van az online világ „lakóinak” offline életére. Az interneten felnőtt generáció (amely még nyakkendőjét is YouTube-video szerint köti meg) így ugyanis elgondolkodhat azon, hogy milyen lehet az élete, ha befagy a weblaptenger és nem tud szörfözni rajta. Kis optimizmussal azt is elképzelhetőnek tartom, hogy azok a fiatalok, akik eddig a Facebook nevű közösségi portálon élték meg a társasági interakcióikat, március 31-re igazi találkozót szerveznek néhány Facebook-ismerősükkel. Vagy pedig betévednek egy könyvesboltba, felfedezik az tudományos televíziós műsorokat és azt, hogy vannak még nyomtatott lapok. Ha az Anonymous nem is tudja elsötétíteni az internetet, a lekapcsolás, bár nem globális szinten, de rövid időre megvalósulhat. A beszámolókat viszont Facebook-on adják majd közre az ideiglenesen lekapcsoltak.

A műsorvezető vendégével, ez utóbbi talán egy kis stílusváltásra szorulna

Miután „kiszelektálják” az illető ruhatárát, igyekeznek exhibicionista meggyőződéseiktől megszabadítani őket. Gyakran fordul elő, hogy ezek a hölgyek túl sokat szeretnének „megmutatni” magukból, azt gondolván, hogy minél több testrész „kivillantása” vonzó a külvilág számára. Gyors és frappáns utcai közvélemény-kutatással fény derül arra, hogy nem tetszetős az igen rövid szoknya, az eltúlzott dekoltázs, a feszes szerelés vagy az agresszív smink. Ezek után egy fodrász és egy kozmetikus veszi kezelésbe a pácienst, megtalálván a legmegfelelőbb hajszínt, formát, bőrtípusnak megfelelő sminket és arckezelést. Való igaz, hogy egy ilyen „kiképzés” után rendbe szedik az áldozat fizimiskáját. Ilyenkor jövök rá, hogy tényleg minden nő szép, csak szükség van a megfelelő csomagoló papírra.

Közben a meghívottak igyekeznek olyan kollekciót összeválogatni, ami előnyös lehet az illető számára. Végül pedig a több felpróbált darab közül csak egy marad meglepetésként, amiben a végső leszámolás történik. Mi tagadás, óriásit segít a megfelelő szerelés.
Jeannie Mai, a 32 éves kaliforniai születésű sminkszakértő, stiliszta és tévésszemélyiség 2005-től szerepel a képernyőkön az NBC, MTV, E!ntertainment és a Style Network műsoraiban. Jeannie nem csupán jó ízléséről híres, hanem jótékonysági akcióiról is. Aktívan részt vesz a Heartbeat Vietnam és a NightLight International non-profit szervezetek kezdeményezéseiben. Küzd a harmadik világ országaiban elterjedő gyermekkereskedelem ellen, az afrikai kiskorú betegségek elterjedése ellen, valamint számos rehabilitációs program támogatója. Igyekszik minél több „kisiklott” hölgy segítségére lenni, azáltal, hogy ingyenes öltözködési és pályaválasztási tanácsokat ad. Nagy támogatója az ismeretlen, feltörekvő divattervezőknek. Imázsához az is hozzátartozik, hogy jelesebb eseményeken ilyen tervezők ruháiban jelenik meg népszerűsítvén munkáikat.

Az igen fiatal divat szakértő és ikon (habár meglehet, hogy számomra stílusa időnként túl sok) meggyőződése, hogy gardróbunk felfrissítése, a színek és textilek megkavarása jelentősen hozzájárul egy nő lelki egyensúlyának helyreállításához, önbizalmának megnöveléséhez és kisugárzásának javításához.
Azt hiszem ezzel, mi nők, egyet is értünk…időnként minket elkap az a „megyek és költök egy kis pénzt magamra” feeling, legyen az egy új manikűr, frizura, turkis szerelés vagy éppen valami márkás flancolás. Egyetlen egy dolgot hiányolok ezekben a műsorokban, és pedig azt, hogy nem mondja el senki, hogy a trendhez és a divathoz körülbelül három dolog kell: pénz, pénz és pénz…na jó, esetleg egy kis jó ízlés sem árt. Egyébként ezek a tévés kezdeményezések jópofák, becsülendők, hisz jó szándékkal készülnek.

És akkor jöjjön néhány látványos átváltozás:

Műsor: How Do I Look?
Tv csatorna: Style Network

A ’80-as, ’90-es évek generációi közül ki ne emlékezne Tévé Macira, Mirr-Murra, a Kiscsacsira és Misi Mókusra? Talán 5 éves lehettem, amikor a családdal Félixfürdőn nyaraltunk és a hotelszobánk televíziójában felfedeztük a magyar tévécsatornákat. Mivel a Partium mindig is egy sorral előbbre ült, ami a határon túli médiafogyasztást illeti, ők még az átkosban is hallgatni illetve nézni tudták a magyarországi rádió- és tévéműsorokat. Mintha ma lett volna, olyan tisztán megmaradt bennem, mit éreztem akkor, amikor a Magyar Televízió esti mese intró filmecskéje elindult és Maci elkezdte mosni a fogát. Olyan volt, mint valami élő, színes (!!!) csoda, valami megfoghatatlan ártatlan szépség, amivel nem tudtam volna betelni soha. Azt hiszem gyerekfejjel úgy tűnt, nem tudtak volna annyi filmecskét vetíteni Macival, hogy megelégeljem. Mozdulatai, almazöld pizsamája, Paprikajancsi babája, fogkeféje egy tökéletes, ártatlan, gyermeki világot idézett elénk. Nevelő hatásának köszönhetően teljesen egyszerű dolgokra tanította meg a gyermekeket: minden este fürdés, fogmosás, esti mese, és időben való lefekvés. Huni unokaöcsém mostanában tanult meg öblögetni, irtó nagy dolognak tűnik neki, azóta naponta többször kéri a fogkeféjét, hogy megmossa a fogát. Alig most értettem meg, hogy milyen jelentőséggel bír ez egy gyerek életében, fejlődésében.

Az 1964-ben elindított animációs filmecskét Foky Ottó Nagy József forgatókönyvíróval és Tóth János operatőrrel közösen rendezte meg. A közel 50 éve közkedvencnek számító animációs filmet Oscar díjra is jelölték és nyolc nemzetközi díjat tudhat a magáénak. Fóky Ottó 1927-ben született Sárhidán, Munkácsy-díjas filmrendező, akit a magyar bábanimáció atyjaként tart számon a szakma. A ’60-as évek végétől kezdett el rendszeresen mesesorozatokat gyártani a Magyar Televíziónak. Azóta sok-sok generáció számára mosolyt és kimondhatatlan örömöt szerzett a mozdulatlan tárgyak, bábok, fizikai testek mozgásának illúziójával.
Az eredeti Tévé Maci figurát a ’60-as, ’70-es években Köber Tibor tervezte, utána Koch Aurél módosította, amikor a Maci megkapta Válérka babáját. Pár évvel később Foky Ottó alakította át a mai formájára, neki köszönhetően lett zöld pizsamája és Paprikajancsi babája a Macinak. A fagott háttérzene pedig egy örök jellegzetességként marad meg a köztudatban, amit csakis ehhez az animációs figurához vagyunk képesek társítani.

Foky Ottó Tévé Macival és Mirr-Murral (Fotó forrása: www.nefmi.gov.hu)

Rudi Zoltán, a Magyar Televízió Stratégiatervezési- és kommunikációs igazgatója, a 2000-es évek második felében azt nyilatkozta, hogy a Macinak ismét meg kellene újulnia. Úgy tűnik régi kedvencünknek is fel kell vennie a lépést a modernizációval. Kommunikációs szakértők meggyőződése az, hogy frissülni kell. Arra gondolni sem merek, hogy mivel fog ez a régi kedvenc újulni és milyen lesz az új Tévé Maci a modernizáció alól kikényszerülve. Addig is, amíg sor kerül a megújulásra, igyekezzünk örülni neki, így ahogy most van.

Foky Ottó animációs sorozatai:
Egy világhírű vadász emlékiratai (1968-70)
A kiscsacsi kalandjai (1972)
Makk Marci mesél (1973)
Mirr-Murr, a kandúr (1974-75)
A legkisebb Ugrifüles (1975-76)
Makk Marci (1977-1978)
Varjúdombi mesék (1978-79)
Misi Mókus kalandjai (1980-81)

Műsor: Esti mese
Tv csatorna: m2

Így nem csoda tehát, hogy újságírók már az első (értsd: újraindított) olimpiai játékokon is voltak, az első képek azonban csak Berlinből indultak éterbe, 1936-ban. Az 1956-os Cortina d’Ampezzo-i téli ötkarikás játékok megnyitóján Guido Caroli megbotlott egy tv-kábelben, amikor az olimpiai lángot akarta meggyújtani, így érthető, hogy önkéntelenül is óriási ellenszenvet váltott ki a médiajelenlét. Rómából viszont már végig közvetített a televízió, négy évvel később (Tokió) viszont indult az olimpiai játékok „televíziós korszaka”. Olyannyira, hogy 2000-ben Sydney 16 ezer sajtós figyelt a 10 651 sportolóra. (És talán az sem mellékes, hogy a „television” kifejezés a párizsi Elektromossági Világkiállításon hangzott el (Constantin Persky francia mérnök szájából), amiről ugye jól tudjuk, hogy a „mellékterméke” a második újkori olimpia.)

A több szempontból is különlegesnek számító londoni olimpia véleményem szerint forradalmasítani fogja a sportközvetítést is, mint sajtóműfajt. És nem csak azért, mert a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak az a követelése, hogy az egész Föld le legyen fedve az olimpia levegőn keresztül fogható közvetítésével. (Martin Sorrell PR-vezető szerint négymilliárd ember nézheti élő közvetítésben a londoni olimpia és paralimpia nyitó- és záróünnepségét.) A BBC a tervek szerint 5000 órányi élő adást sugároz majd több csatornán keresztül a helyszínekről, az olimpiai műsorszóró szervezet emellett mintegy kétszáz órányi 3D felvételt készít a londoni játékokról, a Getty Images, az olimpia hivatalos fotóügynöksége pedig bejelentette, hogy 3D-ben is fényképez majd. A háromdimenziós fényképek az ügynökség (amely tavaly áprilisban elsőként készített 3D fotókat a brit királyi esküvőről) állítása szerint minden korábbinál jobb betekintést nyújtanak majd a világ legnagyobb sporteseményének részleteibe.

A technikai forradalom mellett arra is számítanunk kell, hogy a web 2.0 is megveti majd a lábát az olimpiai játékokon, amely különösen a közvetítésekre nyomja majd rá a bélyegét – az egyes sportolók blog-, Twitter-, illetve Facebook-bejegyzései ugyanis nézőszámban minden valószínűség szerint vetekedni fognak a „hivatalos” beszámolókkal. Míg utóbbiak csak nagy nehezen tudnak majd exkluzív tartalommal előrukkolni, addig az új média platformjait használó sportolók első kézből adnak élménybeszámolót. Éppen ezért a Nemzetközi Olimpiai Bizottság már leszögezte, hogy a közösségi média- és blogtevékenység nem szolgálhat kereskedelmi vagy hirdetési célt, a bejegyzéseknek, blogoknak és tweeteknek egyes szám első személyben, naplószerű formátumban kell megjelenniük, és nem újságírói beszámolóként. Azt azonban senki nem tilthatja meg, hogy az egyes szám első személyben írt beszámolók ne képezzék idézetek tárgyát a hivatásos sajtómunkások beszámolójában, akik a Facebook-on vagy Twitteren keresztül sokkal könnyebben hozzáférnek az egyes sportolókhoz.

Emellett pedig számítani lehet annak a 70 ezer önkéntesnek a web 2.0-ás megnyilvánulására is, akik az olimpiai és a paraolimpiai játékok zökkenőmentes lebonyolításában segítenek majd. Annak ellenére, hogy az olimpia szervezői összeállították a rájuk vonatkozó közösségi média irányelveket, ugyanis meglátásuk szerint a közösségi média világa komoly kockázatot jelenthet az olimpia hírnevére, biztonságára és védelmére.

A web 2.0 ugyanakkor a hivatalos közvetítésekben is helyet kap – az idei londoni olimpiai játékok amerikai közvetítési jogaival rendelkező NBC amerikai televízió megállapodott a Google-lal, és a közvetítés hivatalos videólejátszó szoftverének a YouTube-ot választották, így garantált a 18-34 év közöttiek implikálódása a sportközvetítésekbe.

Ennek az „emlékezetkiesésnek” számos oka lehet. Az egyik legbanálisabb az, hogy valószínűleg a legtöbb, Facebook-üzenőfalon megosztott értesülés, kép, YouTube-videó teljesen érdektelen, nem tartalmaz semmi fontosat, semmi tanulságosat, illetve olyan típusba tartozik, amelyet már nagyon ismer a felhasználó (aktuális vagy „örökzöld” viccek, tréfás videók), és így semmi motivációt nem érez arra, hogy az épp megnézett oldal tartalmát megjegyezze. Ha meg amúgy sem használható semmire, hát felesleges megjegyezni… Vagy: elegendő tudni, hogy ott van valahol a Facebook-oldalukon, és az okostelefonokkal gyakorlatilag bárhol elő tudják karistolni az épp aktuális kiscicát, részegest vagy kocsmaverekedést bemutató felvételt.

„A legfiatalabb digitális bennszülöttek” – akik már egymás között is főként sms-en, chat-csatornákon és közösségi oldalakon keresztül kommunikálnak, sok esetben nem is szavakkal, hanem csak emotikonokkal – egyáltalán nem keresik az információt, és ebből kifolyólag nem is szelektálnak, csak fogyasztanak. Épp azt, amit eléjük, helyesebben a Facebook-üzenőfalukra tesznek.

Érdemes elgondolkodni e kapcsán arról, hogy a többirányú tájékozódás igazából igényességet jelent, ami az említett generáció tagjaiból teljesen hiányzik.

Tehát a Facebookba lehorgonyzott ifjakhoz a legtöbb infó saját ismerőseiktől jut el, akiket ők maguk válogatnak… És, hogy idézzünk újabb közmondást: „Madarat tolláról…”

Valószínű tehát, hogy ezen, szociális szempontból nehezen elhelyezhető ifjoncok csak olyan morzsákat kapnak a világról, amelyeket hasonlóan szocializáltak már eleve kiválogattak, megszűrtek, tehát arra is kevés az esély, hogy a Facebook-on talált értesülések szélesítsék az érdeklődési spektrumaikat.

Igénytelenségüket jól mutatja az, hogy többük a mosdó tükrében készített (WC-kagylós hátterű) fényképekkel próbál a többiek érdeklődési horizontjába kerülni, melyek egyetlen üzenete: „Figyeljetek rám is – mert láthatjátok: még az sincs, aki fotót készítsen rólam…”.

A figyelem természetesen nem marad el, fejvesztve lájkolja mindenki a giccsesebbnél giccsesebb, amatőrebbnél amatőrebb képeket. A képfeltöltések, túl azon, hogy nárcisztikus hajlamokra utalnak, nagyon jól jelzik azt is, hogy a felhasználók nem tudnak mit kezdeni a hagyományos társadalmi érintkezési csatornákkal. Több olyan képet láttam, ami buliban készült, mobilról osztották meg, pár másodperc múlva pedig jött a hozzászólás a buli másik résztvevőjétől, szintén mobilról – ahelyett ugye, hogy élőben mondaná el, hogy: „Szexi vagy. Puxi”. Az élő érintkezés tehát virtualizálódott, és mint láthatjuk, ezen ifjak bezárkóztak ebbe a virtuális térbe.

Pedig a „gyernőtt”-nek is nevezett Z-generációban óriási lehetőségek vannak, ők lehetnek a Homo globalis zászlóvivői – akik kis túlzással megváltoztathatnák a Föld forgásirányát is. Ők azok, akik miatt Obama a YouTube-on kezdett kampányolni, ők azok, akiknek köszönhetően sikeresnek tekinthető az „arab tavasz”. Vagyis az említett generációnak egy bizonyos hányada, akikhez azonban nagyon könnyű felzárkózni, hisz hiszem azt, hogy az online világ térnyerése következtében nem veszítette el senki a gondolkodás csodálatos képességét. Azonban azáltal, hogy megváltoztak a médiafogyasztási szokások, a világkép és magatartás is változott. Nem valószínű, hogy a kulturális fenntarthatóság irányba mozdult el a világ, de tény: egy új, a való világtól elszakadt, a „cloud computing”-ba emelkedett civilizáció körvonalazódik.

Olvastam egy szociológiai elemzést arról, hogy az interneten felnőtt és szocializálódott fiatalok igazából sokkal értelmesebbek, mint a televízió képernyőjén „edződött” szüleik, hisz míg utóbbiak kész menüt kapnak, addig előbbiek maguk készíthetik elő maguknak, körbeszörfözve a világhálót. Mondom: a világhálót és nem a Facebook-ot, mert, sajnos, az „ifjonc magoncok” újabban az internet szinonímájaként kezelik ezt a közösségi oldalt.

A net azonban gyakorlatilag végtelen, és gyakorlatilag bármire lehet használni, míg, lássuk be: bármily tág horizontú polihisztotok is lennének a Faceboook-ismerőseink, nem biztos, hogy mindig el tudnak látni bennünket naprakész információkkal.